Kreativitás – a jól ismert ismeretlen (Berkes Bianka)

Kreativitás-sokszor halljuk ezt az ismerős fogalmat, mindenki ismeri…vagy mégse?

Mit is jelent? Az első meghatározások közé tartozik Guilfordé (1950): „feltárásra való képesség”. Később pedig úgy határozták meg, miszerint a kreativitás a hibázástól való félelem felülírása-tehát egy olyan folyamat, amiben bátran merünk próbálkozni, míg el nem jutunk a célunkig. Ez igen egyszerűen hangzik, csak bátornak kell lennünk! Sajnos azonban ez nem ilyen könnyű. Életünk, fejlődésünk során számtalan olyan tényezővel találkozunk, amelyek azt sulykolják belénk, hibázni rossz, ha hibázunk, lenéznek, minek próbálkozni, úgysem sikerül. Hogyan tudjuk ezen minta beivódását elkerülni?

Hogy megértsük, nézzük csak, hogyan alakul ki a kreativitás: (3 szakasz)

  • Konvencionalitás előtti kreativitás szakasza, mely nagyjából 8 éves korig tart. Ebben az időben a képzelet szabadon szárnyalhat, nem köti le a tudás, ismeret. A világot a gyermek a játékon keresztül ismeri meg.
  • Konvencionalitás szakasza, nagyjából 13 éves korig tart. Ekkor a gyermek tanulni akar, kihívásokra vágyik, képességeit, készségeit fejleszti. (Ha ez nem látszik a gyermeken, akkor nem megfelelően kínálja az iskola a tudást…elgondolkodtató.)
  • A konvencionalitás utáni szakasz a valódi alkotó kreativitás. Ekkor a fiatal a valódi tudás birtokában egyezteti össze a valóságot a képzelettel.

Az első két szakaszon mindenki átmegy, nem úgy a harmadikon, ahova csak azok jutnak el, akik elég tapasztalatot gyűjtöttek az első kettőben, illetve rendelkeznek elegendő belső erővel az összeegyeztethetetlenségek (a valóság és képzelet különbsége) elviseléséhez.

Ahhoz, hogy új dolgot hozzunk létre, először meg kell találnunk a tényeket, ezeket össze kell gyűjtenünk. Ezt követően meg kell találnunk a problémát, majd nekiállunk ötletelni, hogy mi ezt hogyan oldanánk meg? A sok ötlet közül néhányat elkezdünk kifejteni különböző kritériumokkal, tehát megoldásokat keresünk. Végezetül pedig elfogadjuk az általunk vélt legjobbat, és kipróbáljuk.

Mint azt tudjuk, agyunk két agyféltekéből áll: a bal agyfélteke a részletekre irányuló, elemző működést végez, míg a jobb agyfélteke a részletek birtokában egészeket, képeket, fogalmakat, képzeteket gyárt. Ha kevés a részlet a bal agyféltekéből, akkor is ad a jobb agyfélteke egy egészet, de gyakran hibásat. A jobb agyfélteke működése kevésbé tudatos, mint a balé. Gyakran az egyén akarata nélkül is megoldást hoz. Ez egy kreatív folyamatban nagyszerű segítség lehet, de például egy olvasás órán gondot okozhat, ha gyermekünk jobb agyféltekéje egy „a” betű láttán is szárnyakra kap, és azon gondolkodik, mi lehetne ez még?

Már rájöhettünk, hogy a specifikus tanulási zavarok hátterében (pl.: diszlexia) gyakran azonosították a jobb agyfélteki gondolkodás erőteljesebb voltát. Képzeljék, Albert Einsteinnél is megállapították életrajzi adatok alapján a diszlexiát. Már gyermekkorában is kitűnt a zenei érzéke. Ha „gondolkodni” akart, elővette hegedűjét, és ez segített neki abban, hogy ne gondolkodjon, hanem hagyja a jobb agyféltekét végezni a feladatát. Az ilyen gyermekekhez pedig a leghatékonyabb út a kreativitás megélésén át vezet, mint azt Einstein példája is mutatja. De nem kell, hogy gyermekünk Einsteinhez hasonló képességekkel rendelkezzen, vagy bármiféle tanulási zavart feltételező tünetei legyenek: mindenki szeret alkotni, kiadni a feszültséget egy kis tánccal, zenehallgatással, zenéléssel, festéssel esetleg. Mindezzel csupán azt szeretném Önökben megerősíteni, mennyire hasznos a művészet, a zene, az érzelmek kifejezése. Nem is gondolnánk, mennyi fontos, és szinte elengedhetetlen folyamat húzódik meg a háttérben, míg gyermekünk elmélyülten „csak firkál”.

Úgy gondolom, ez a tény (is) húzódhat meg a Tunyogi Gyógyító Játékterápia sikeressége mögött, hiszen magában a játékterápiában nem száraz fejlesztési eszközöket alkalmazunk. „Csupán” játszunk a gyermekekkel, és közben ők észre sem veszik, mennyi mindent végzünk, ami a különböző képességeiket, készségeiket fejleszti, hiszen – Einstein módszeréhez hasonlóan – a jobb agyféltekét vonjuk be a munkába.

Nézzük, hogyan tudjuk csemeténket támogatni a hétköznapokban, hogy kibontakoztassák a bennük rejlő kreatív egyént:

A bizonytalanság gyakorlása:

Fontos alap, hogy gyermekünkkel azt éreztessük: biztonságban van, nyugodtan ejthet hibát. Ezen kívül biztosítsunk számára ésszerű, rugalmas szabályokat, amelyekben van lehetősége dönteni. Gondolhatunk egészen egyszerű döntési helyzetekre. Dönthet, hogy mit kér vacsorára: vajas kenyeret paradicsommal, vagy zabkását. Illetve gyűjthet zsebpénzt, amiből egy idő után dönthet úgy, hogy vásárol magának valamit a számára felkínáltak közül. Így adunk teret gyermekünknek arra, hogy gyakorolja a bizonytalan helyzetek elviselését, megoldását. Mindezzel csökken az össze nem illés feszültsége, a kreatív folyamat pedig nem kelt túl nagy feszültséget.

A nekünk egyértelmű dolgok nekik nem egyértelműek:

Tapasztaljunk meg minél többet együtt! Próbáljunk meg a gyermekünk által már ismert (bal agyféltekében logikus ismeretként tárolt) tényhez, részlethez egy egészet kapcsolni. Például: Az esőben vizes lesz a ruhám. Mi ázik még el? Locsoljunk vizet tárgyakra, anyagokra, fürdessünk meg játékokat, mossuk ki együtt a plüssöket, úsztassunk papírhajót. Mi nem ázik el? A gumicsizmám száraz marad. Dobjunk egy vízzel teli edénybe fadarabot, papírdarabot, üveggolyót, kavicsot…hűűű, valami elsüllyed, valami nem! Ezek mind egyszerű példák, de egy kisgyermeknek maga a tudományosan kreatív mennyország!

Kézműveskedjünk sokat!

Bármilyen egyszerű tevékenységre gondolhatunk, gyurmázás, festés, rajzolás, vágás, gyűrés, tépés (persze olyan dolgokat, amiket nem sajnálunk, mint egy újságpapír), ragasztás, matricázás, hajtogatás. Következő bejegyzésünkben pedig egy pár, színes, kreatív ötlettel kedveskedünk Önöknek!

Forrás:

  • Gyarmathy Éva: Kreativitás és beilleszkedési zavarok
  • Képek: minden kép a Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálatnál készültek foglalkozás közben