Amíg a baba karon ülő: „Ugye minden rendben? Időben kúszik-mászik? Mikor fog járni?”

A kisbaba születésétől kezdve minden ébren töltött percében rengeteg dolgot tanul meg az őt körülvevő világból – napról napra látjuk a fejlődés apróbb-nagyobb jeleit. Születése után közvetlenül szülőként azon aggódunk, vesz-e levegőt álmában is, tud-e eleget enni, fáj-e a pocakja és nem győzzük kitalálni, miért sír, hogyan tudjuk megnyugtatni.

Amint a kezdeti összehangolódás a babával már elég jól megy, egyre komfortosabban érezzük magunkat szülői szerepünkben, a következő aggodalmas napokat, heteket, hónapokat a mozgásfejlődés alakulása fogja okozni: éberen figyeljük, vajon időben kezd-e a tárgyak után nyúlni, oldalára billeni, majd teljesen átfordulni hasról hátra és vissza, kezd-e kúszni-mászni, felülni, feltérdelni, felállni….

• 

• 

• 

A mozgásfejlődés harmonikus alakulását féltő szemmel figyelve-kísérve általában szinte eltörpülnek a baba fejlődésének egyéb fontos összetevői, amelyek későbbi tanulásának milyenségét alapozzák meg: szemünk fénye mire figyel fel és mennyi ideig, képes-e kölcsönösen kommunikálni, megjelennek-e időben a szóbeli kommunikáció fontos mérföldkövei (változatos hangadás, ismétlődő szótagok, hangutánzók és kezdetleges szavak adekvát használata stb.), mennyire érti a beszédünket (vagy inkább csak az egyes szituációkból következtet), mennyire működik együtt velünk a különböző gondozási és szociális helyzetekben. S vajon figyelünk-e arra eléggé, hogy következetes napirend biztosításával kicsinyünk komfortosan érezze magát a világban? Figyelünk-e arra, hogy érzékeny, fejlődő idegrendszerét ne tegyük ki feleslegesen számára feldolgozhatatlan ingerek tömegének (pl. háttér-televíziózás, tablet/telefon nézegetés, rajzfilmek stb.)? Biztosítjuk-e számára a megfelelő mennyiségű pihenést és a szabadban való levegőzést, játékot?

A várva várt pillanat, amikor a babából totyogó lesz: „Nézzétek, elindult!”

Mindezek a kérdések hirtelen előtérbe kerülnek, jelentőségük igencsak megnő, miután fellélegeztünk, hogy a mozgásfejlődéssel minden rendben, hiszen a babánk megtanult járni. Az első időkben rettenetesen büszkén dicsekszünk rokonoknak, ismerősöknek az immár totyogóvá érett kicsinyünk új tudományával.

Örömünk azonban hamarosan megfakul, hiszen kis totyogónk életében az önálló járással kezdetét veszi egy teljesen új korszak: megszaporodnak a kisebb-nagyobb balesetek. A járás gyakorlása közben lépten-nyomon elesik, letottyan, nekimegy a bútoroknak, megüti magát, sokszor a fejét is. Ösztönös óvó reakciónkkal párhuzamosan ugyanakkor az is felvetődik bennünk: mindig védeni kell vajon a kicsinyünket? Vagy egészségesebb, ha megtapasztalja a „véres valóságot”? Mitévők legyünk? Milyen szülői magatartással teszünk jobbat gyermekünknek? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása azt igényli, hogy – ha eddig még nem tettük volna – most már mindenképpen gondoljuk át szülői szerepünket. Hogyan reagáljunk gyermekünk viselkedésére, milyen kereteket adjunk személyisége kibontakozásához, milyen követendő szabályokat állítsunk eléjük? Hiszen

---

[1] Tanith Carey – Dr. Angharad Rudkin: Mi jár a gyerekem fejében? – Gyakorlati gyermekpszichológia mai szülőknek. HVG Könyvek, Budapest, 2019.

Gyermekünknek nemcsak az érzéseit, de értelmi-érzelmi-szociális fejlődését is alapvetően az fogja meghatározni, milyen példát mutatunk nekik folyamatosan a tetteinkkel (a helyzetek megélésére, azok megoldására, a társas kapcsolatok kezelésére) ÉS ezzel összhangban áll-e a velük való kommunikációnk és a velük szemben támasztott elvárásaink.

Ha totyogónkat az első „baleseteinél” (elesés, ütközés stb.) támogató és bátorító magatartásunkkal átsegítettük a baleset következményeinek feldolgozásán, ha elmagyarázzuk, miért történt, mit lehet tenni, hogy ezt legközelebb elkerülje, ha tanultunk a balesetekből mi magunk is, és ennek megfelelően átalakítottuk picinyünk környezetét a lehető legbiztonságosabb módon a későbbi balesetek megelőzése érdekében, akkor biztosak lehetünk abban, hogy gyermekünk további mozgásfejlődése miatt már nem kell aggódnunk. Hiszen megtanítottuk neki, hogy bátran próbálkozhat, nincs helyrehozhatatlan hiba, bár egyes esetekben súlyosabbak a következmények, de ezekkel meg lehet birkózni. Így anélkül, hogy sulykolnunk kellett volna, máris fontos összefüggéseket, szabályokat sajátított el gyermekünk, amelyeket a megtapasztaltak alapján önszántából be fog tartani. A szabálytudat kialakulása pedig az egyik legelső és legfontosabb lépcső a zökkenőmentes iskolai tanulás felé vezető úton.

A világ függőlegesben – az új perspektíva felfedezése: „Mennyi csoda! Hogy működik?” Kis totyogónk tehát elindult saját lábán a világ felfedezésére és ez olyan folyamatos izgalommal tölti el, hogy sokszor ebben az időszakban „elfelejt” enni vagy aludni – rémülten tapasztaljuk, hogy egy valódi örökmozgónk lett hirtelen. Leghatékonyabban úgy tudunk neki segíteni az őt érő számtalan inger feldolgozásában, hogy ebben a kaotikus új valóságban ugyanúgy biztosítjuk számára a határozott napirend jótékony ritmusát, mint még kúszó-mászó korában – így gyermekünk továbbra is biztonságban fogja magát érezni. Segítünk neki példaadásunkkal asztalnál ülve étkezni (ha éppen csak keveset eszik, nem erőltetjük, hanem befejezzük az evést), napközben legalább egyszer elcsendesedve pihenni (kis rítusok kialakításával egyre könnyebben fog menni). Ha kimerül, visszahúzódhat madárfiókaként a fészekbe, hogy feltöltekezzen az ismerős melegséggel, majd újra és újra kirepüljön, egyre hosszabb és „veszélyesebb” felfedező utakra.

Ilyenkor nemcsak közvetlen és tágabb környezetét térképezi fel nagy buzgalommal, hanem saját magát, testének kiterjedését, elhelyezkedését a térben, viszonyát a dolgokhoz is megtanulja pontosan érzékelni. Jól tesszük, ha kicsinyünk minden cselekedetét szóbeli leírással is kísérjük („Látom, megtaláltad a labdádat az asztal alatt! De ügyesen beleraktad a dobozba!” vagy „No lám, hát a bal kezeddel már ezt a magas polcot is elérted! Megpróbálod a jobb kezeddel is? stb.) – ezzel nemcsak a beszédfejlődését támogatjuk, de segítjük helyes testsémájának kialakulását, fejlesztjük téri tájékozódását is.

A gyermekeket leginkább az őket körülvevő dolgok működése érdekli: mit csinál a porszívó? Hogyan indul el? Hogyan lehet a fiókokat kihúzni? Mi van benne? akkor járunk a legjobban, ha ezt a kíváncsi megismerést mederbe tereljük: amit totyogónk éppen megvizsgál, annak működését megmutatjuk, számára érthetően, egyszerűen elmagyarázzuk – ÉS azt is hozzáfűzzük, hogy az adott tárgyat stb. mikor és hogyan lehet használni, például ő csak apával vagy anyával együtt használhatja, vagy éppen egyedül (pl. a konyhaszekrény egyik alsó polcát telepakoljuk érdekes használati tárgyakkal, amelyek ártalmatlanok, így nyugodtan tevékenykedhet vele kedvére, mint parafa- és műanyag dugók, fakanalak, műanyag palackok csavarós kupakkal stb.). Ezáltal gyermekünk ismét újabb szabályokat sajátít el, ok-okozati összefüggéseket ért meg, képes lesz a tapasztalatait hasznosítani újabb dolgok felfedezésekor.

A mozgásszabadság megtapasztalása – a határok próbálgatása: „Mi történik, ha…?”

Gyermekünk felefedező körútján rengeteg izgalmas és mókás dologgal találkozik, mi több, fantasztikus kalandokat él át: nincs is annál érdekesebb élmény, mint belemászni egy ruhákkal teli fiókba és megtapasztalni, mi történik, ha a fiókban ülve elkezdi kipakolni annak tartalmát…

No de hogy mi történik ezután szülő és gyermek között, hogyan reagálunk kedves kis kíváncsi totyogónk újabb haditettére, az nagyban meghatározza majd a tudás elsajátításához való hozzáállását. Ekkor kell kijelölnünk az egyértelmű határokat, meg kell ismerkednie gyermekünknek azzal, mit szabad és mit nem – és ehhez ezentúl mindig következetesen ragaszkodnunk kell. A határok kijelölése, korlátozások elfogadása kicsinyünk számára segít eligazodni a világban, következetes viselkedésünkkel pedig azt üzenjük neki, hogy biztos háttérként állunk mögötte és számíthat ránk. Kis felfedezőnket minden cselekedetében pusztán a megismerés vágya hajtja, ő még nem tudja, mi jó és mi rossz, csak meg akarja érteni és tapasztalni a dolgokat. A mi feladatunk megtanítani neki mindezt, sok türelemmel és szeretettel, odafigyeléssel. Tudnunk kell, hogy minden próbálkozása mögött ez az elementáris erejű fejlődési ösztön áll, ezért állandóan próbálgatja a határokat, de ha ezeket mi szülőként következetlen magatartásunkkal állandóan változtatjuk, azzal összezavarjuk, bizonytalanná tesszük, viselkedése kiszámíthatatlanná kezd válni.

Továbbra is szánjunk elég időt gyermekünkre, ne hagyjuk magára ebben az izgalmakkal teli időszakban! Érezze feltétlen támogatásunkat, biztonságot nyújtó szeretetünket! Rengeteg fontos dolgot tud felfedezései alatt-által megtanulni, most tudjuk megalapozni kitartó figyelmét, koncentrációját, együttműködési készségét, melyek iskolás korában meghatározzák tanulmányi előrehaladásának milyenségét.  Ha ezt az időszakot hagyjuk elröppeni, később nagyobb buktatókat fogunk megtapasztalni gyermekünk érzelmi, értelmi és szociális fejlődésében egyaránt.

Ha szeretnének részletesebb útmutatót kapni ahhoz, hogyan tudják totyogójukat abban segíteni, hogy kiegyensúlyozott, okos, felfedezni kész óvodásokká-iskolásokká cseperedjenk, ajánlom figyelmükbe a következő könyvet: Vida Ágnes: Babapszichológia. Lélek, viselkedés, fejlődés kétéves korig (Kulcslyuk Kiadó, 2011.). Ahogy nő gyermekünk, eléri a 2 éves kort, egyre többször fordul elő, hogy bármennyire tudatosan, átgondoltan neveljük őket, egy-egy váratlan helyzet megoldhatatlannak tűnő kihívás elé állít minket. Ekkor hívhatjuk segítségül a praktikus tanácsokban bővelkedő következő könyvet: Tanith Carey – Dr. Angharad Rudkin: Mi jár a gyerekem fejében? – Gyakorlati gyermekpszichológia mai szülőknek.

• 

• 

Forrás:

A fényképek egy része intézményünkben készült, a többit egy szülőpár bocsátotta rendelkezésünkre.

Vida Ágnes: Babapszichológia. Lélek, viselkedés, fejlődés kétéves korig. Kulcslyuk Kiadó, 2011.

https://www.libri.hu/konyv/vida_agnes.babapszichologia.html

Tanith Carey – Dr. Angharad Rudkin: Mi jár a gyerekem fejében? – Gyakorlati gyermekpszichológia mai szülőknek. HVG Könyvek, Budapest, 2019.

https://www.libri.hu/konyv/tanith_carey.mi-jar-a-gyerekem-fejeben.html