Mit vásároljunk gyermekünknek? Szem-kéz koordináció és finommotorika fejlesztése 0-2 éves korig (Berkes Bianka)

Szerző: Tunyogi Szakszolgálat Közzétéve:

Amikor egy családba új jövevény érkezik, a leendő szülők izgatottan kezdenek el készülődni. Mindenféle bútort, ruhát, használati eszközt vásárolunk, és természetesen játékokból sincsen hiány. Ha pedig mi egy tigris plüssjátékot szereztünk csörgős anyaggal, akkor a rokonság többi tagja biztosítani fogja kis állatkertünk többi tagját. De mire van szüksége valójában gyermekünknek?

Ebben a cikk-sorozatban néhány példával mutatjuk be Önöknek, hogy az egyes képességterületek fejlődésének támogatásához milyen eszközöket tudnak beszerezni 0-2 éves korig.

Szem-kéz koordináció fejlesztése

Ez a képesség azt jelenti, hogy szemünkkel abba az irányba nézünk, amerre kezünk éppen tevékenykedik, végig követjük mozgásunkat. Például: Ha berakjuk az elmosogatott villát a fiókba, akkor nem felfele nézünk, vagy balra, vagy jobbra, hanem lefele, hogy lássuk, nem a kanalak közé tesszük-e.

0-5 hónapos kor

Ebben az életkorban a szem-kéz koordináció még nem alakult ki, ám támogathatjuk gyermekünk fejlődését, ha minél több lehetőséget biztosítunk számára a fogás, érintés gyakorlására, különböző felületű, tapintású tárgyakkal.

Csörgős labda, esőbot, és kelj fel Jancsi oroszlán. Egyszerű, de nagyszerű játékok. Mindhárman azért hasznosak, mert könnyen megmozdíthatóak, a mozdulatra pedig valamilyen hangot is adnak. Ez csodálatos visszajelzés egy csecsemőnek, hogy a pici lökése, tevékenysége sikert aratott, az eszköz reagált rá. Tegyük ezért őket gyermekünk kezének közelébe, hogy minimális energia befektetésével hozzájuk tudjon érni.

Ezeket a játékokat hasznáhatjuk látás fejlesztésére, fixálás fejlődésének, hallás figyelem fejlődésének elősegítésére úgy, ha a gyermek tekintete előtt mozgatjuk őket lassan, néha meg-meg rázva, hogy csörögjön. A labdát később guríthatjuk gyermekünknek, várva, hogy gurítsa nekünk vissza, az esőbottal pedig ezeken kívül jókat énekelhetünk, zenélhetünk.

5-12 hónapos kor

A golyópálya nagyon izgalmas lehet gyermekünk számára, hiszen ha felraknak a tetejére egy golyót, az nem marad ott, hanem legurul. A végtelenségig játszhatják ezt a játékot, és közben megtanulják, hogyan viselkednek a különböző formájú tárgyak. A golyó a labdához hasonlóan gurul. Ezen kívül ebben az életkorban nagyon szeretnek dobálni tárgyakat, főleg, ha valaki felveszi nekik, és újra eldobhatják. Ez a játék is hasonló élményt nyújt, szintén a gravitáció csodáját fedezik fel a gyermekek.

A golyóhoz hasonlóan a süni autó is gurul, ha meglökjük, ez is nagyon érdekes tud lenni. Guríthatjuk egymásnak, közben mondókázhatunk, énekelhetünk, gyakorolhatunk egyszerű kifejezéseket, mint a „kérem”.

A poharakból nagyszerű tornyot építhetünk, amit gyermekünk le is rombolhat egy mozdulattal. Ezzel is tanulják, hogy mi történik, ha egy ingatad dologhoz odanyúlnak, fejlődik az ok-okozati gondolkodásuk is. Kezüket segítve próbálkozhatunk együtt is torony építésében, de 1 éves kor környékén már maguk is egymásra próbálnak helyezni két kockát. A rumbatök egy nagyszerű hangszer, amit a gyermekek is szívesen rázogatnak, nagyon jól erősíti a marokfogásukat, és természetesen a szem-kéz koordinációt is, mert szemükkel keresni fogják, hol van az a tárgy, amit rázva vicces hangot ad ki.

1-2 éves korig

Ezek a tárgyak már bonyolultabb képességek meglétét kívánják. Pontosan kell célozniuk a kezükkel (és a szemükkel), hogy hova illesztik a játék egyes elemeit. Bele kell találniuk egy kisebb lukba, óvatosan kell egymásra helyezni –megfelelő sorrendben- elemeket, vagy bele kell illeszteniük valamit egy adott formájú résbe. Eleinte ezeket a játékokat gyermekünkkel együtt kell játszanunk, hogy megmutassuk, mi a tárgy funkciója. Üljünk le velük egy kis asztalhoz, vagy a szőnyegre, magyarázzuk el nekik az elemek színét, az állatok nevét, beszéljük meg, mit mondanak, hogy néznek ki. Beszéljük meg a tárgyak formáját, hogy hova valók, melyik az ugyanolyan, és így tovább. Ahogy telik az idő, lehetséges, hogy gyermekünk egyedül is tud majd tevékenykedni ezekkel a játékokkal, ha magabiztosan beépült a tudás, amit átadtunk neki.

Finommotorika fejlesztése

A finommotorika az ujjaink mozgásait takarja. Ezen képesség segítéségével (is) tudunk felcsípni egy leesett lencseszemet a földről, vagy felfűzni egy gyöngyöt a cérnára.

0-8 hónapos kor

Ezek az érdekes tapintású játékok azért hasznosak a finommotorika fejlődése szempontjából, mert különböző érzeteket nyújtanak a tenyérben található idegvégződéseknek. Más a felületük, más a keménységük, súlyuk. Más erőt kell kifejtenünk a felemelésükhöz, megfogásukhoz. Ebben az életkorban próbáljuk meg minél több fajta állaggal, felülettel megismertetni gyermekünket, de vigyázzunk! Mindent a szájukkal is vizsgálnak, hiszen ekkor még ez a domináns a külvilág megismerésében. Hagyjuk, hogy letapogasson tárgyakat a szájával, mert így is tanul. (Természetesen nem a saras bakancs sarkára gondolok.) De tartsuk szem előtt, hogy csak olyan tárgyakat adjunk gyermekünk keze ügyébe, amiről nem tud leszakítani semmit, így nem is tudja lenyelni!

8-12 hónapos kor

Ebben a pár hónapban kialakul a csippentő fogás, egyre ügyesebben használják ujjaikat, de továbbra is mindent jól megvizsgálnak a szájukkal is.

A gyerkőcök egyre elkülönültebben használják ujjaikat, előszeretettel turkálnak, indítanak meg mozgást a mutatóujjukkal. Ezért is hasznos a kukucska játék, amiben kis ajtókat nyithatnak ki. A mutatóujjukkal tudnak benyúlni a résen, és felhúzni az ajtót, ami mögött valami lapul. Figyeljük meg együtt, mit találtunk, játszunk az adott tárggyal, beszéljük meg, mit mond a kutyus, az autó, mutassuk meg, hogy gurul, hogy fut. Használjuk ki a tárgyak adta lehetőséget, és ismertessük meg gyermekünkkel a világot, ami körülveszi őket!

A lánc készítése lehet, hogy eleinte inkább a lánc bontása lesz. Ebben a játékban a gyermek feladata, hogy kezei erejével széthúzza a láncszemeket, és szétpattintsa azok végeit. Ez által erősödnek a kéz izmai. Mutassuk meg nekik, hogyan kell összenyomni a láncszemeket, miután szétszedték, kezüket is vezessük bátran! Beszéljünk nekik a szemek színéről, vagy, hogy hányat fűztünk össze. Énekeljünk, mondókázzunk!

1-2 éves korig

Ezek a játékok mind egy összetett feladatot nyújtanak. A puzzle során nem mindegy, hogy az egyes elemeket hova illesztjük, meg kell találni azok helyét, ez esetben az állatmama kicsinyét. Komoly szem-kéz koordinációs és finommotorikai feladat egy puzzle darabot a megfelelő helyre helyezni. Végezzük együtt gyermekünkkel, eleinte segítsünk keze vezetésével, hogy biztosítsuk számára a sikerélményt!

A Pötyi egy igen sokoldalú játék, eleinte kezdhetjük úgy, hogy mi tűzünk pötyiket a táblába, gyermekünk feladata pedig azok kihúzása. Ezzel a csippentő fogást erősítjük. Később pedig már gyermekünk is próbálkozhat a pötyi pici lyukba dugásával.

A gyöngyfűzés egy igazi finommotorikai jolly joker! Bármilyen nagyobb méretű gyöngyökkel kezdhetünk, biztosan nagyon fogja élvezni gyermekünk. Érdemes olyan madzaggal indítani, aminek a vége merev. A legtöbb bolti fűzős játék egy fa, vagy műanyag „tűvel” van ellátva, ami megkönnyíti a gyöngyszembe találást. Érdemes először együtt játszani, hogy megtanítsuk, mi a célja a játéknak. Lehet, hogy először segítenünk kell gyermekünknek a kezei vezetésében. Fogjuk meg a gyöngyöt, másik kezével pedig vezessük együtt a madzagot, vagy dugjuk bele mi a madzagot a gyöngybe. Ilyenkor gyermekünk feladata csupán az, hogy kihúzza a madzagot. Később, ha látjuk, hogy gyermekünk egyre ügyesebb, elővehetünk rugalmas madzagokat is, és csökkenthetjük a gyöngyök méretét.

A csavarozás egy igen összetett mozdulat. Meg kell először is találni, hova való a képen az adott színű csavar, aztán bele kell dugni a lyukba, és még rá is kell csavarni az anyacsavart. Ezt a játékot akkor érdemes elővenni, ha gyermekünkkel már ismerkedtünk a színekkel. Mindenesetre ezt is érdemes együtt játszani, hogy támogassuk gyermekünket a helyes megoldásokban, illetve hogy nagyon megdicsérjük, hogy érezze, büszkék vagyunk a teljesítményére, és megéri kitartónak lennie! 🙂

Forrás:

https://katica.hu/ECO-Activity-Csavarozos-jatek-28-db-os-MINILAND-ML32155