Mikulás-ünnepség 2024

2024. december 5-én délelőtt ismét a Magnet Közösségi Ház szolgáltatta a helyszínt a Mikulás-ünnepséghez. Először az Aranyalma Páros teremtette meg a Mikulásváró hangulatot szépen csengő népi muzsikájával. A kétszemélyes zenekar a gyerekeket és a jelen lévő szülőket, nagyszülőket, testvéreket nagy sikerrel vonta be az Emlékezzünk jóságára című Mikulás-napi történet előadásába: a hallgatóság önfeledten énekelt, tapsolt az előadókkal együtt. (Az ünnepség végén az érdeklődők megvásárolhatták zenés karácsonyi meséjüket.
Majd zeneszóra megérkezett a várva várt Mikulás is, akinek kérésére a gyerekek a kezükbe adott hangszerekkel énekeltek különféle Mikulás-dalokat. Természetesen az ajándék sem maradhatott el: a Mikulás és segítői minden gyermeknek kiosztottak egy kis csomagot. Aki nem ijedt meg a Mikulástól, az ajándékosztás után közös fényképet is készíthetett vele. A Mikulást végül ismét közös énekléssel búcsúztattuk, majd mindenki kedvére csemegézhetett az aprósüteményekből és gyümölcsökből, kötetlen beszélgetés és játék közben.

