Miért legyünk tudatosabbak szülői szerepünk megélésében, avagy hogyan védhetjük ki a transzgenerációs traumákat? (Bárczy Csenge)

A kötődéskutatások egyértelmű tanulsága szerint a fogantatástól számított nagyjából 1000 nap hatalmas jelentőséggel bír. Ekkor alakulnak ki azok az úgy nevezett munkamodellek, melyek meghatározzák, később hogyan gondolkodunk önmagunkról, a másik emberről és a világról. A szülők viselkedése, érzékeny odafordulása hihetetlenül fontos, hogy a gyermekekben kialakuljon a biztonságos kötődés, ezzel egy mély lelki stabilitás, valamint az érzelmi önszabályozás képessége. De mik öröklődnek tovább génjeinkben és ki tudjuk-e védeni ezeket szülőként? Ebbe a témába kalauzol minket Orvos-Tóth Noémi, akinek Örökölt sors című könyvét szívből ajánlom, aki pedig kedvet kapott hozzá, ebben a bejegyzésben egy picit bővebb betekintést is kaphat a témáról.

A minket körülvevő világ, a család és legaktívabban a szülők nevelése formál bennünket, viselkedésünket. Ők azok, akik emellett szavak nélkül, nonverbális úton is rengeteg információt közvetítenek. Azok a minták tudnak leginkább belénk égni, amikkel életünk érzékeny szakaszában (gyermekkorunkban) találkozunk, amelyeket beépítünk saját személyiségünkbe, viselkedésünkbe, gondolkodásunkba.

De mi az a transzgenerációs hatás egyáltalán?

A transzgenerációs átvitel jelentheti a családi hagyományok, hiedelmek, viselkedésminták átvételét, amik lehetnek vallási és nemzeti hagyományok, életről-halálról alkotott attitűdjeink. A családi kötelékek is öröklődhetnek, mint például, hogy mi a szerepe apának, anyának a család életében, vagy hogy milyen közeli/távoli viszonyban vannak a nagyszülők az unokákkal.

            A ma már transzgenerációs hatásként használt kifejezés a transzgenerációs trauma fogalmából nőtte ki magát. A kezdeti kifejezés elsősorban a holokauszt-túlélők utódainál kimutatható hatásra utal, lényege, hogy a túlélők leszármazottainál traumatizáltságra utaló tünetek jelentek meg annak ellenére, hogy ők maguk nem voltak közvetlen elszenvedői (ilyen tünetek például: szorongás, depresszió, alacsony önértékelés stb.)

Hogyan vihető át ez a hatás?

A jelenség magyarázatára több mechanizmus is jelen van a családok működésében. Családon belül a tanulás minden formája befolyásolja a fejlődő gyermeket: a családi viselkedés, mintaadás az egyik közvetlen módja az átadásnak (pl.: gyermekünk látja, hogy reagálunk adott szituációkban, melyeket a későbbiekben ő is eltanul, ezáltal a saját jövőbeli reakcióit alapozza meg). Ennél sokkal izgalmasabbak a közvetetten megjelenő hatások, amik rejtetten formálják viselkedésünket, gondolkodásunkat, személyiségünket. Az egyik legfontosabb tényező maga a titok. Ha történik a családban valamilyen trauma, amit inkább úgy próbálunk leplezni, hogy nem is beszélünk róla, gyermekünk kénytelen fantáziájában magyarázatot keresni, mi is történhetett, így folyamatos traumatikus fantáziában él (pl.: ha történik a családban egy haláleset, amit gyermekünkkel nem dolgozunk fel közösen, gyermekünk saját magában kezdi keresni a hibát, hogy miatta nem jön vissza az illető). Sok családban a különféle nehézségek (pl.: anyagi gondok, vagy akár természeti katasztrófa átélése) nyomán olyan erős családi normák alakulnak ki („sikeresnek kell lenni”, „teljesíteni kell”) amelyek közvetítődnek az új generáció felé. Az elvárás nem nyíltan -nem kimondva- közvetítődik, hanem rejtett családi kommunikációs rendszerben.

Tudományos oldalról megközelítve a minket ért környezeti hatások továbbadásának kutatásával az Epigenetika tudománya foglalkozik. A fogalmat egy angol biológus-genetikus, Waddington említi elsőként 1942-ben, aki az élet lefolyását egy golyó legördülésével példázza, amely egy árkokkal szabdalt lejtőn halad: az irány adott, az útvonalat viszont az adott pillanatban érvényesülő hatások befolyásolják.

Mire szolgál összességében ez a hatás?

Ennek a hatásnak nem az a célja, hogy szenvedjünk, hanem ezek a generációkon végigvonuló hatások végső soron az adaptációt szolgálják, így üzenik meg elődeink, hogyan lehet minél fájdalommentesebben élni. Meg kell találnunk annak az útját/módját, hogy ezt fel tudjuk használni jól, úgy, hogy minket előre vigyen. Ilyen módszernek válaszhatjuk kezdetként Orvos-Tóth Noémi: Örökölt Sors című könyvének elolvasását. A könyvben amellett, hogy érdekes eseteket ír le az írónő, a fejezetek végén kérdéseket is feltesz, amiket, ha felteszünk magunknak és megválaszoljuk, talán jobban megismerjük önmagunkat is és cselekedeteink miértje mögé látunk, illetve megtanulhatjuk kivédeni a transzgenerációs hatásokat. Szerencsések vagyunk, hogy olyan világban élünk, amelyben sokfelől kérhetünk segítséget/útmutatást. Ez lehet egy kiadós beszélgetés egy baráttal/társsal, vagy választhatunk egy önismereti könyvet, de részt vehetünk akár családterápián, vagy fordulhatunk pszichológushoz is.

Felhasznált irodalom, cikkek:

 

Képek forrásai:

https://7koznapi.blog.hu/2020/10/23/rejtett_csaladi_oroksegeink_a_transzgeneracios_hatas_728

https://kineziologusok.com/örökölt-családminták-0

https://hogyanmondjamelneked.hu/transzgeneracios-trauma/2018/03/11/epigenetika-a-csaladod-benned-el-tovabb

https://www.vaticannews.va/hu/egyhaz/news/2019-02/francia-puspokok-gender-elmelet-csalad-felbomlasztasa-1-2-szamu.html

https://konyvnekem.blog.hu/2019/04/30/transzgeneracios_hatasok