A 2000-es évek elején megjelent nézet, mi szerint a gének nemcsak irányítanak, hanem őket is irányítják, homlokegyenest szembe ment az addig elfogadott szemlélettel, hogy az öröklött génállományunk határozza meg döntő mértékben sorsunk alakulását. Ma már általánosan elfogadott a felismerés, hogy az élettapasztalatok és az életmód szabályozó hatást gyakorolnak a génjeink tevékenységére, erről szól Joachim Bauer német neurobiológus könyve,  A testünk nem felejt.

Egy kis genetika

Génjeink folyamatos párbeszédben állnak a környezettel, a környezeti jelzések jelzésláncolatokat hoznak létre, melyek továbbítódnak testünk belsejébe, egészen a sejtmagokig. Minden génnek van egy „génkapcsolója”, amely fogadóállomás olyan jelzések számára, amelyek „kívülről” érkeznek, az adott gén a jelzések fajtájától függően aktiválódik vagy nyugalmi helyzetbe kerül. A modern emberi életünkben fontos „környezeti tényezők” az egymás közötti kapcsolataink is, amit ezen a téren átélünk, azt az agyunk észleli és biológiai jelzésekké alakítja át. Amit gyermekként átélünk az emberek között, az hatással van a génjeinkre, így a testi egészségünkre is.

A gének és a környezet kölcsönhatása

A pszichés tevékenység, akárcsak az emberek közötti kapcsolataink során átélt érzések és élmények, biológiai változásokkal járnak az agyunkban, az események, az élmények és az életmódunk hatással vannak a génműködésre, és megváltoztatják az agyi struktúrákat. Mindent, amit megtanulunk, megtapasztalunk és átélünk, az emberek közötti kapcsolatok összefüggéseiben történik. Az idegsejthálózatok tárolják a kapcsolatainkban átélt tapasztalatainkat és mindazt, ami ezekkel érzelmi és tapasztalati téren együtt jár. A legutóbbi időben fedezték fel, hogy az egyéni tapasztalatok reakciómintákat hoznak létre az élőlényben, amelyek hosszú távon hatással vannak a gének leolvashatóságára, vagyis szabályozó hatást gyakorolnak a jövőbeli helyzetekben zajló génműködésre.

A stresszgének aktiválása

A stresszgének „atyja”, a CRH-t (kortikotróp hormont) kódoló gén: a kortizol olyan anyag, amelyet csak akkor állít elő nagyobb mennyiségben a testünk, amikor az agyban bekapcsolódik a CHR-t kódoló gén. Pszichés feszültséghelyzet működésbe hozza a CHR-t kódoló gént, a hipotalamuszban találhatóak azok az idegsejtek, amelyek képesek ezt a hormont termelni. Ezután láncreakció indul be: a megtermelt hormon az agyalapi mirigybe kerül, ahol bekapcsolódik egy másik gén (POMC-kódoló gének), melynek egyik terméke az ACTH (adrenocorticotrop hormon) ami bekerül a véráramba, mindenhová eljut a szervezetben, és beindítja a kortizol termelését a mellékvesében. Ez a folyamat csupán néhány percet vesz igénybe. A CRH belső nyugtalanságot és szorongást vált ki, megszünteti az étvágyat, megemeli a vérnyomást, bőrpírt idéz elő. Ha a CHR-t kódoló gén hosszú idei van bekapcsolva, megbetegíti az embert, de ezen kívül kihat a párkapcsolatra és a szexualitásra is. Tehát azon emberi kapcsolatok, melyek pszichés stresszhelyzetet szülnek, hosszú távon képesek a génjeink által megbetegíteni minket (gondoljuk egy rossz főnök – beosztott viszonyra vagy egy elviselhetetlen anyósra). A Göteborgi Egyetem kutatócsoportjának vizsgálatai azt mutatták, hogy a rövid stresszélmények jelentősen csökkentik a várható élettartamot, ugyanakkor a jó emberi kapcsolatok megvédhetik az embert ettől az negatív hatástól. Ez összecseng Selye János, a stresszkutatás ősatyjának válaszával arra a kérdésre, hogy mit tehetünk a stressz ellen: „Érdemeld ki embertársaid szeretetét!”

Számos megfigyelés mutatja, hogy az anya jelenléte és törődése a legjobb nyugtatószer a csecsemő CRH-stressztengelye (hipotalamusz-agyalapi mirigy-mellékvese) számára. A születés után az anya tartós nélkülözése olyan erős biológiai stresszt jelent az utódban (mind az állatoknál, mind az embernél), amely hosszú távon érzékennyé teszi a stresszrendszerüket. A gyermek korai élményei hosszú távú biológiai következményekkel járnak: a biztos kötődés megvéd a stressztől nemcsak gyerekkorban: a társas támogatás és az emberi kapcsolatok az egész életünk során fontos védelmet nyújtanak a felfokozott és az egészségre káros stresszreakcióktól.

A fájdalmas élmények

Milyen nyomokat hagynak hátra a testi vagy lelki fájdalmak az agy struktúrájában? Vajon a fájdalom átélése megváltoztatja a neurológiai struktúrákat is? Azok az ingerek, amelyeket az öt érzékszervünk egyike vesz fel a külvilágból, először az öt olyan agykérgi terület valamelyikére kerülnek, amelyek az egyes érzékszervek számára vannak fenntartva. Amikor a testből egy bizonyos inger eléri az agykérget, akkor egy meghatározott, hozzá tartozó idegsejthálózat „tüzelni” kezd, a „tüzelés” során aktiválódnak a hálózat idegsejtjei és azok kapcsolódási pontjai (szinapszisai). Ha egy ingert sokszor érez az ember, s emiatt a neki megfelelő idegsejthálózat sokszor „tüzel”, akkor nemcsak ennek az idegsejthálózatnak a belső kapcsolódási pontjai erősödnek meg, hanem ki is bővül a hálózat. A bőrben és az izomzatban lévő idegsejtek a gerincvelőn át juttatják el a jeleket az agykéregnek arra a részére, amely a tapintási- és fájdalomérzékelés számára vannak fenntartva. Az intenzív vagy hosszan tartó fájdalmas élmények bevésődnek a testünkbe, ezt nevezzük „fájdalomemlékezetnek”. Ezért kell szem előtt tartanunk szülőként, hogy a csecsemőkorban alkalmazott fájdalmat okozó terápia hatását (amikor az alkalmazott terápiát gyermek a sokadik alkalommal is sírással szenvedi végig, nem szokja meg) hosszú távon, egész életre megjegyzi az idegrendszer.  A korábban átélt fájdalmas élmények lelki megterhelések hatására évekkel később újra aktiválódhatnak, és „szervi alapot nélkülöző” krónikus fájdalmakat hívhatnak elő. A testünk nem felejt.

Felhasznált irodalom:

Joachim Bauer – A testünk nem felejt – Ursus Libris – 2018

Képek forrása:

https://www.libri.hu/konyv/joachim_bauer.a-testunk-nem-felejt.html

https://www.wsj.com/articles/genetics-will-revolutionize-social-science-11580169106

https://au.reachout.com/articles/what-stress-does-to-the-body

https://www.smithsonianmag.com/smart-news/reading-pain-computer-180964795/