Miért énekeljünk, zenéljünk gyermekünknek és gyermekünkkel, avagy hogyan hat a ritmus és a zene a gyermekek korai pszichomotoros fejlődésére? (Bárczy Csenge)

Szerző: Tunyogi Szakszolgálat Közzétéve:

Az emberiség minden kultúrájában fontos szerepet tölt be az aktív és passzív zene. Nemcsak ünnepi alkalmakkor jelenik meg a zene, hanem kikapcsolódás, feszültségoldás, azaz terápiás célból is, nem véletlen, hogy manapság egyre gyakrabban használják fel a gyógyításban is (zeneterápia). De nem csak a gyógyításban, hanem a személyiségfejlesztésben is fontos szerepet kap.

A zenélés fontosságát számos kísérlet igazolja. Kutatások bizonyítják, hogy a zene már az anyaméhen belüli élettől kezdve hatással van az emberre. 4000 fő négy napos csecsemővel és anyukájukkal végeztek kísérletet Németországban. A csecsemők bölcsője fölött széles optikájúkamerákat helyeztek el. Az édesanyák feladata az volt, hogy közeledjenek a bölcsőhöz egy egyenletes kis dallammal (Da bin ich-itt vagyok), amit ismételgetnek, majd lassan haladjanak tovább. Ha a gyermekhez saját édesanyja közeledett, reakciót mutatott. Ezt követően hang nélkül haladtak el az anyák a bölcsők mellett, ekkor a lépteik ritmusát ismerték fel a csecsemők. A gyermekek hallása már az intrauterén szakaszban kialakul, a terhesség körülbelül 20. hetében, s ezt követően egyre erősödik a magzat hallása. „Az anya szívverése a legfontosabb impulzus, mely éri a gyermeket. A dallam és a ritmus segíti az érzelmi ráhangolódást, mely alapja a kognitív, emocionális fejlődésnek.” (Mentesné, 2011.)

A zene és a ritmikus mozgás szerepe a gyermek fejlődésében

Ha jobban belegondolunk, a ritmus az emberi lét kialakulásának legelső pillanatától kezdve jelen van. Akusztikus ingerek érik a magzatot az anyaméhben: édesanya szívverése, a véráramlás, a magzati vízben való lebegés, a méhösszehúzódások, sőt a kívülről beszűrődő hangokat is hallja, ezért lehet és kell a pocaklakóhoz beszélni, énekelni, vele mozogni. Születése után is emlékszik az anyai szívritmusra, s ha hallja, megnyugszik tőle.

Ősi ösztön, hogy az anya ringatja gyermekét. Ez a mozgás énekléssel, dúdolással bensőségesebbé válik azáltal, hogy az anya ölelése, hangja veszi körül a gyermeket. A gyermekek szívesen hallgatnak ritmikus zörejeket, hangokat, később ezeket már fel is ismerik. A szülő minden megnyilatkozása- hangja, gesztusai, mimikája- közvetlenül hat a gyermekre. Nagyon jók az örömforrást nyújtó höcögtetők, lovagoltatók, ölbéli játékok. Ezek hatással vannak a gyermek beszédére, az értelmére, mozgására, és nem utolsó sorban az együtt töltött minőségi időt is megteremtik.

Később a gyermekek mozgásában is megjelenik a ritmus: kúszáskor, mászáskor, járáskor és különböző mozgásos – tárgyakkal, játékeszközökkel végzett – tevékenységnél, melyeket sokszor megismétel, így mozgása folyamatossá, ritmusa egyenletessé válik. A ritmusos mozgásfunkció örömet okoz, állandó ismétlésre készteti, miközben értelmi, érzelmi- és mozgásfejlődését is hatékonyan elősegíti. A gyermekek mozgásfejlődésének folyamatába már jóval az óvodáskor előtt beépülnek a zene által kiváltott ösztönös, ritmikus mozgások. (Tamásiné, 2014.)

A beszédfejlődésben is fontos szerepet kap a ritmus, a zene. A korai életkorban nagyon fontos a dallamos beszéd, hogy tudjunk játszani a hangszínünkkel, kifejezőbben, lassabban, szótagolóbban beszéljünk, ez által könnyebben fel tudjuk kelteni gyermekünk figyelmét, érdeklődését. Éneklés által tanítjuk a gyors-lassú tempót, halk-hangos érzékeltetését. Az artikulációnak nagyon fontos szerepe van a beszédtanulásban, ezért kell úgy beszélni gyermekünkhöz, hogy lássa az arcunkat/szánkat. Éneklés által az artikulációnk erőteljesebb gyermekünknek olyan, mintha „lassítva nézné a beszédet”. Gyermekünk így könnyebben ellesi a hangképzést és szívesen bekapcsolódik.

Felhasznált irodalom:

Mentesné Tauber Anna – A zeneterápia szakma bemutatása (2011), Képzés és gyakorlat, 9. évfolyam 2011/3-4. szám

Tamásiné dr. Dsupin Borbála – A zene és a mozgás relációja a 3-7 éves korosztály személyiség fejlődésében (Parlando 2014/4. szám)

https://www.pedagogiai-szakszolgalat.hu/images/files/tamogato/tamogato-9.pdf

https://www.pedagogiai-szakszolgalat.hu/images/files/tamogato/tamogato-8.pdf

http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/GYERMEKIRODALOM_AZ_VODBAN/ritmus_mondkaversek_tncversek.html

Képek forrása:

  1. http://paramedica.hu/201804/18_fokusz3/index.htm