Berkes Bianka
gyógypedagógus
Gyógypedagógiai tanulmányaimat 2019-ben végeztem el a Szegedi Tudományegyetemen, ahol értelmileg akadályozottak pedagógiája, és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányokat választottam. Az egyetemi gyakorlatok során nagyon megszerettem a korai fejlesztést, amely során a kicsiny gyermekeket elvarázsolva észre sem vették, hogy játszva fejlesztettük őket. Igazán a magaménak éreztem ezt a területet, ahol én magam is gyermekké válva ülhettem a kis asztaloknál, élhettem át a meséket, húzhattam a kezemre kesztyűbábokat…
A Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálathoz 2019 szeptemberében csatlakoztam. Tunyogi Erzsébet munkáját sajnos csak kevés ideig figyelhettem meg, de hálás vagyok azért, hogy még találkozhattam vele, és megismerhettem őt.
A Játszóházban tanulási képességeket fejlesztő foglalkozásokat tartok, amelyeket intézményvezetőnk és intézményvezető helyettesünk, Évi és Annamari figyelme, tanítása révén a Tunyogi Erzsébet által kidolgozott, Tunyogi Gyógyító Játékterápia alapján végzek.
Emlékszem, amikor először láttam, milyen egy ilyen foglalkozás, nagyon csodáltam benne azt a folyamatos dramaturgiai folyamatot, amely végigrepíti a gyermekeket a fejlesztésen úgy, hogy észre sem veszik, eltelt az idő. Megfogott az a természetesség, amellyel foglalkoztak a gyermekekkel, ahogy a fejlesztő szakember is a játék részévé válik, a szülőket, családokat is bevonva. Csak remélni tudom, hogy a foglalkozásaimon részt vevő családok ugyanezt érzik.
Nagyon fontosnak tartom a szülők fejlesztőként való tekintését, hiszen a szülők azok, akik gyermekükkel a legtöbb időt töltenek, az ő együttműködésük, szívük nélkül nem érne sokat a fejlesztés. Éppen ezért célomnak tartom, hogy a szülő a foglalkozásaim során megerősödjön szülői identitásában, segítsem a gyermek, és közte, köztük levő kapcsolat erősödését, továbbá segítsek abban, hogy a szülő megtanulja meglátni azokat az apró fejlődéseket, képességbeli pozitív változásokat, amelyek felett a hétköznapokban könnyen elsiklunk.
Végzettségek, tanfolyamok:
- 2021-től: ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar-szomatopedagógiai szakirányú továbbképzés
- 2021: Pedagógus 1. fokozatba történő minősítő vizsga
- 2019: Szegedi Tudományegyetem, JUGYU, Gyógypedagógus BA