Ösztönös kommunikáció és az utánzás neurobiológai háttere (Hámori Lilla)

Miért nyitják ki a felnőttek önkéntelenül a szájukat, amikor kanállal etetnek egy kisbabát? Min alapul az emberi faj azon különös hajlama, hogy ráhangolódik egy másik ember érzelmi vagy testi állapotára? Joachim Bauer nagy sikerű könyve tudományos alapossággal, mégis laikusok számára befogadható módon keresi a válaszokat a tükörneuronok hatásmechanizmusainak kérdéseire, hogyan működnek a nevelésben, tanulásban, a kommunikációban és a pszichoterápiában. Egész fejezet szól a gyermekkel való közös játék jelentőségéről, különös tekintettel az idegrendszer érésére. Ha kedvet kapnak, figyelmükbe ajánlom a szerző többi könyvét is!

 

 

A tudósok az önkéntelen, tudattalan utánzási jelenségek kutatása közben jutottak el az ún. tükörneuronok felfedezéséhez. Ahol emberek vannak együtt, ott mindenütt a legnagyobb rendszerességgel szokott megtörténni, hogy érzelmileg részt vesznek olyan hangulatokban és helyzetekben, amelyekben mások vannak, és ez a testbeszédük különböző formáiban is megmutatkozik – többnyire azáltal, hogy egy adott érzéshez tartozó viselkedésmódot tudattalanul utánoznak vagy reprodukálnak.

Az áttörő felfedezés – mik azok a tükörneuronok?

A tükörneuronok felfedezésének története azokkal az agyi idegsejtekkel kezdődött, amelyek segítségével az élőlények a cselekvéseiket vezérlik. Az izommozgásokat közvetlenül kontrolláló idegsejtek (mozgató vagy motoros idegsejtek) a motoros agykéregben találhatók, a teljes cselekvések programját tartalmazó idegsejtek (cselekvésvezérlő idegsejtek) az ún. premotoros kéregben találhatóak, amely közvetlenül a motoros agykéreg előtt húzódik. A cselekvéseket vezérlő neuronok intelligensek: olyan programjaik vannak, amelyek segítségével célirányos akciókat lehet kivitelezni, ismerik a cselekvés tervét, és megőrzik az egyes cselekvések előrelátható kimeneteléről szóló információkat. Ezzel szemben a mozgató idegsejtek közvetlenül irányítják az izomzatot, viszont az intelligencia nem az erősségük. Pusztán azt teszik, amire a vezérlő neuronok utasítják őket.

Ha a cselekvéseket vezérlő idegsejtek aktiválódnak, a mozgató idegsejtek nem feltétlen lépnek akcióba, lehet, hogy megmaradnak puszta elképzelésnél vagy a cselekvés átgondolásánál. De a gyakran elképzelt cselekvések nagyobb eséllyel valósulnak meg, mint azok, melyeknek az ötlete sem merült fel.

A Pármai Egyetem Élettani Intézetének munkatársai már hosszú idő óta vizsgálják, hogyan vezérli az agy a célirányos cselekvések megtervezését és kivitelezését. Számos cselekvésvezérlő idegsejtet kötöttek össze érzékeny mérőműszerekkel, így pontosan meg lehetett állapítani, mikor tüzelnek, küldenek jelzéseket ezek a neuronok. Ezzel a módszerrel sikerült egyes vezérlő neuronokat azonosítani és egészen konkrét cselekvésekhez társítani, tehát az adott sejtnek csak és kizárólag egy konkrét cselekvésre volt terve, másra nem. (Ha a kísérleti alany nyúlt az adott tárgyért, tüzelt a neuron, ha csak rápillantott, vagy céltalanul nyúlt, a sejt tétlen maradt.) A kísérlet sötétben is működött, de nem ez volt a megdöbbentő, hanem az, hogy az adott sejt akkor is tüzelt, amikor az alany azt nézte, hogyan hajtja végre valaki más az adott cselekvést, idegélettani szenzáció volt. Tehát a valaki más által kivitelezett cselekvés megfigyelése a megfigyelőben egy saját neurobiológiai programot aktivált, mégpedig csak és kizárólag azt a programot, amely nála is a gyakorlatba tudná ültetni az adott cselekvést. Tükörneuronoknak nevezték el azokat az idegsejteket, amelyek a saját testünkben kivitelezni tudnak egy meghatározott cselekvésprogramot , és amelyek akkor is aktiválódnak, amikor az ember megfigyeli vagy valamilyen módon átéli, hogy egy másik egyén ezt a cselekvést végrehajtja. Az embereknek elegendő meghallaniuk, hogy valaki egy cselekvésről beszél és máris aktiválódnak a tükörneuronjaik, a cselekvések mindenfajta észlelése tüzelésre bírhatja a megfigyelő agyának tükörneuronjait.

Utánzás – a tükörneuronok mint mások cselekvésének szimulátorai

A másoknál megfigyelt cselekvések óhatatlanul kiváltják a megfigyelő tükörneuronjainak működését, és a saját mozgásos sémáját aktiválják, mégpedig ugyanazt, amely akkor lenne aktív, ha az adott cselekvést ő maga végezné, ez a folyamat egyidejűleg, önkéntelenül és minden gondolkodás nélkül zajlik. Az észlelt jelenségekről belső idegrendszeri másolat készül, mint a megfigyelő maga végezné a mozgást. Valószínűnek tűnik az az eshetőség, hogy adott cselekvés gyakori megfigyelése („az otthon látottak” – legyen az akár pozitív vagy negatív töltetű) növeli a valószínűségét annak, hogy a megfigyelő maga is véghez fogja vinni az adott dolgot. Ennek jelentősége van a tanulásban, de a visszájára is fordulhat, ha pl. a számítógépes játékokat játszók nem tudják megkülönböztetni a virtuális világot a valóstól.

Az újszülöttek genetikai alapfelszereléséhez tartozik egy olyan tükörneuron indulócsomag, amely megadja nekik a képességet , hogy már a születésük utáni első napokban tükröző tevékenységet folytathassanak a környezetük legfontosabb embereivel. Döntő jelentőségű, hogy megkapják e az esélyt az ilyen tevékenységek kivitelezésére, mert agyunk döntő alapszabálya: „use i tor lose it” – használd, vagy elvész. Ha a csecsemővel szemközti arc kinyitja a száját, akkor a pici is kinyitja, ha csücsörítünk ő is csücsörít, ő is kinyújtja a nyelvét, stb. Erre a spontán utánzásra épül az újszülött, és környezte között kialakuló kapcsolat. Ezek a tükröző rendszerek csak akkor tudnak kibontakozni és fejlődni, ha megfelelő és hozzájuk illő kapcsolatot kínálnak fel nekik. (Vakon születetteknek sokkal szegényebb a mimikájuk). Nem sokkal később megfigyelhető, hogy a baba azzal kezd kísérletezni, hogyan tudná utánozni a hangzó kifejezéseket is a saját hangképzésével (emberi hangzásra és nem a tv-ből jövő mesterséges hangokra kell gondolni). Ezek után jönnek a testi mozdulatok, a kezdetben még nagyon korlátozott utánzóképességéből egyre bővülő kommunikációs spektrum bontakozik ki. Ahogy haladunk az időben, fejlődik a gyermek, lassan egy gyakorlótérre is szüksége lesz, amelyben különböző szerepekben cselekedhet és érezhet, amelyben tehát különböző perspektívákat élhet át és próbálhat ki. Ez a későbbi, valódi világra felkészítő gyakorlótér a gyermeki játék. Kiemelkedő jelentősége abból adódik, hogy a gyermek itt és csakis itt tud nagyjából végtelen számú cselekvési és interakciós sorozatot megismerni és begyakorolni.

A játék képessége neurobiológiai feltételekhez kötött: a tizennyolcadik hónap környékén a gyermek már célirányosan meg tud figyelni cselekvéseket, és tudatos, önmaga által vezérelt utánzással be is tudja gyakorolni őket. Ehhez neki nincs is másra szüksége, mint egy társra, aki bevezeti játék világába, és aki semmi mással nem helyettesíthetők (kütyükkel sem), mivel a tükörneuron-rendszerek – a kutatások tanúsága szerint – csupán akkor tudják tükrözni a cselekvéssorokat, ha élő modellektől, cselekvő lényektől származnak. A gyerekek akkor tudják megtanulni időnként önállóan megszervezni a játékot, ha a nevelők személyesen is jelen vannak, egyedileg reagálnak a gyerek tevékenységére, és mindig új lökést adnak a játéknak.

Felhasznált irodalom: Joachim Bauer – Miért érzem azt, amit te?- Ösztönös Kommunikáció és a tükörneuronok titkai – Ursus Libris – 2018

Képek:

  1. https://www.libri.hu/konyv/joachim_bauer.miert-erzem-azt-amit-te.html
  2. http://tamop-sport.ttk.pte.hu/tananyagfejlesztes/mozgasszabalyozas/04